Kérdés
Ki a keresztény ember?
Válasz
A keresztény ember szótári meghatározása valahogy ekképp hangozhatna: „Egy olyan személy, aki Jézusról mint a megfeszített Krisztusban való hitéről tesz vallást, aki a Jézus tanításain alapuló vallás követője”. Amíg ez a definíció egy jó kiindulási pontként szolgál, minden más szótári meghatározással egyetemben ez is valamennyire elmarad attól, hogy igazán jól át tudja adni annak a bibliai igazságát, hogy mit is jelent valóban keresztény embernek, keresztény hívőnek lenni. A „keresztény” szót a széles körben ismert hibáitól eltekintve legmegbízhatóbb Károli-fordítás egyszer sem használja, de az MBT-ben szintén keresve sem találjuk (lásd mindkettőben a “keresztyén” szó 12-, illetve 11-szeri előfordulását – ragozott alakok inkludálva). A cikkünkben a jobb szövegértés puszta szükségességből idézett EFO-ban csupán egyetlen egyszer fordul elő. Egyéb fordításokban, így a SZIT-ben, hatszor is fellelhető az újszövetségi írások magyar változatában (lásd Apostolok Cselekedetei 10.45; 11:26; 26:28; Róma 16:7; Galata 6:6; 1Péter 4:16). Jézus Krisztus követőit először Antiókhiában nevezték „keresztényeknek” (Apostolok Cselekedetei 11:26, SZIT). Tették ezt azért, mert viselkedésük, cselekedeteik, és beszédük egyaránt Krisztusra emlékeztette az embereket. A „keresztény” megnevezés szó szerint ezt jelenti: „Krisztus követője”, „a Krisztus pártján álló személy”.
A „keresztény” mint megnevezés idővel igencsak elinflálódott (persze ez nem csupán úgy véletlenül történik, hanem az evilági hatalom legfelsőbb szintjein a mai napig is tudatosan és aktívan dolgoznak ezen – a fordító megjegyzése), hiszen gyakran olyan személyekre is címkeként aggatták azt, akik csupán vallásosak (de közel sem hívők) voltak, akik bár erkölcsi szempontból kifogásolhatatlan életvezetéssel bírtak, de mégsem biztos, hogy szívük valóban átadták Jézus Krisztusnak, és ezzel az igazi követőjévé is váltak. Számos ember hiszi és vallja (lásd a vallás szavunk eredetét: szájjal való megvallás – a fordító megjegyzése) magát kereszténynek, mert jeles napokon vagy épp azok éjjelén a templomba jár, meg mert világi felsőbbségek jól megvilágított emelvényekről azt harsogják, hogy ez márpedig egy „keresztény” nemzet - jelentsen a keresztény nemzet bibliailag teljesen értelmezhetetlen fogalma bármit is. A díszes vagy épp dísztelen-, de legfőképp kívülről fehérre meszelt halott kőépületekben meg is erősítik az ilyen tömegeket abban, hogy ők az igaz keresztények (persze még véletlenül sem azok az elvakított keresztyének - a keresztyén frakcióban meg épp fordítva), holott annak tagjainak tetemes része nem hisz Jézusban, lelki üdvösségük rábízásának kérdése így tehát igazából fel sem merül bennük. Számukra csak a szájnak keserű, de a léleknek édes gyógyírt adhatunk: nem a templomba járás-, nem a szegények szegényeinek szolgálata-, de nem is az tesz bárkit kereszténnyé, hogy ő mennyire jó ember. Mindezt halott vallások hitetik el az emberrel, ezzel pedig kézen fogva vezetik őt a kárhozatra, miközben áldozatuk teljes szívéből hiszi magáról, hogy Ő márpedig elsősorban egy jó keresztény/keresztyén, nem pedig a Krisztus megváltására rászoruló bűnös ember. A templomba járás senkit sem kereszténnyé, hasonlóan mint ahogy a városszéli élővízben, tóban való nyári alámerülés sem tesz senkit hallá, ugyanakkor egy nádszálra erősített vörös fonal vízbe való belógatása sem tesz senkit halásszá. Egy gyülekezet tagjának lenni, abban szolgálni, elöl- meg még előbbjárói szerepet betölteni, a gyülekezet által szervezett összejöveteleken részt venni, az üresen csengő aprót bedobni, vagy épp a teljes élet munkájával megkeresett házat a gyülekezetre hagyni sem tesz senkit, de senkit kereszténnyé. Sem őt, sem a menyét, sem az unokáját. Téged sem.
A Biblia félreérthetetlenül és világosan azt tanítja, hogy nem a mi jó cselekedeteink tesznek minket Isten szemében elfogadottá. Pál apostol Tituszhoz írt Istentől ihletett írásának 3:5-ös igeversében közölt változhatatlan igazság mind máig megáll: „minket is megmentett. De nem azok miatt, amiket mi tettünk, hogy Isten számára elfogadhatóak legyünk, hanem mert megkönyörült rajtunk. Megmentett bennünket az újjászületés „fürdője” által, és megújított a Szent Szellem segítségével” (EFO). A keresztény ember tehát egy olyan személy, aki Istentől újjászületett, és aki Istentől született újjá (János 3:3; János 3:7; 1Péter 1:23), továbbá aki hitét, lelki üdvösségének bizalmát egyedül az Úr Jézus Krisztusba veti. Az Efézus 2:8 igeverse ma is így önti zsíros tejét minden születendőre, de a szégyen szemre megrekedt minden aggastyán karonülőre is: „Mert egyedül Isten kegyelme tette lehetővé, hogy a hitetek által üdvösségre jussatok. Ez nem a ti érdemetek, hanem Isten ajándéka!”
Az igazi keresztény egy olyan személy, aki egyedül Jézus Krisztus személyébe és az Ő teljességgel, vagyis teljességgel elvégzett üdvözítő munkájába veti minden hitét és bizalmát. A János 1:12 ma is így szól hozzánk: „Akik viszont befogadták-vagyis akik hisznek benne-azoknak mind felhatalmazást és lehetőséget adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek” (EFO). Az igazi keresztény ismertetőjegyei ezek: embertársai iránti szeretet, Isten Igéje iránti engedelmesség (1János 2:4,10). Egy igazi keresztény valóban Isten gyermeke, ezzel pedig Isten családjának tagja, olyasvalaki, aki Jézus Krisztusban új életet nyert.
Döntést hoztál ma Krisztus mellett annak alapján, amit itt olvastál? Ha igen, kérlek kattints a lejjebb található “Ma elfogadtam Krisztust”-feliratú gombra! English
Ki a keresztény ember?
