Kérdés
Tényleg van élet a halál után?
Válasz
A halál utáni élet létezésének kérdése minden koron és minden kultúrkörön átívelve foglalkoztatta és foglalkoztatja az emberiséget. Jób, egy rég letűnt éon igaz embere, nem véletlenül, hanem épp a mi okulásunkra mondta a következőket, hogy kérdése által minket is gondolkodásra, sőt, kutatásra serkentsen: “Akit asszony szült, mind rövid életű, s napjai szenvedésekkel terhesek. Mint tavaszi virág, hirtelen kivirul, de hamar elhervad, gyorsan lehull, mint az árnyék, tovatűnik, nincs maradása . . . . Vajon, ha meghalok, felkelek-e megint?” (Jób 14:1-2, 14). A passzus záró kérdése azonban mindannyiunknak feladja a leckét. Vajon mi történik velünk pontosan halálunk után? Egyszerűen csak megszűnünk létezni? Az élet valóban annyi volna, hogy a földi létet elhagyva, majd abba mint egy forgóajtón újra belépve, addig ismételjük ezt csiki-csukit, míg végül önerőből, saját szenvedéseink árán valami vélt magasabb létszintre érünk? Vajon a halál után mindenki egyazon helyre jut, netalán különböző helyekre érkezünk? A menny és a pokol tényleg létezik?
A Biblia világosan és félreérthetetlenül állítja, hogy a halál utáni élet nagyon is valós, azonban ezen túlmenően azt is állítja róla, hogy az olyan dicsőséges „...amit szem nem látott, fül soha nem hallott, ember szíve meg sem sejtett, olyan dolgokat készített Isten azoknak, akik szeretik őt” (1Korintus 2:9). A testté lett Isten, az Úr Jézus Krisztus, emberi testben született meg közénk, hogy általa az örök élet ajándékában részesülhessünk. „Bizony, bűneinkért kapott sebeket, vétkeinkért törték össze őt! Békességünk büntetését ő fizette meg, és sebei árán gyógyultunk meg” - jövendölte róla egykor a Szentírás az időközben már bekövetkezett eseményeket (Ézsaiás 53:5, EFO). Jézus a nekünk jogosan járó kárhoztató ítéletet magára véve azért áldozta fel az életét, hogy ő lakoljon meg-, hogy ő fizessen meg maradéktalanul mindannyiunk bűneiért. Három nap és három éj elteltével azonban azzal bizonyította a halál feletti győzelmét, hogy testben feltámadt a sírból. Az ezt követő 40 napon még itt járt a földön. Ebben az időszakban több, mint ötszáz ember látta őt, és vált ezzel feltámadása tanújává. Eztán tanítványai szeme láttára emeltetett fel a mennybe. A rómabeli-, valamint minden valaha létezett és jövőben plántálandó gyülekezet hívő tagjainak írt levél 4:25-ös igeverse így hangzik: „Neki ugyanis a bűneink miatt kellett meghalnia, és azért támadt fel a halálból, hogy mi Isten számára elfogadhatók legyünk” (EFO).
Jézus feltámadása egy jól dokumentált esemény. Pál apostol többeket is arra sarkallt, hogy kérdezzék csak jól ki a több, mint 500 szemtanút arról (lásd 1Korinthus 15:6), hogy valóban megtörtént eseményről van-e szó. Közülük mindannyian bizonyságot tettek annak tényéről, hogy Jézus él, és ezzel pedig létezik élet a halál után.
A feltámadás a keresztény hitünk alapköve – ebből fakad a halál utáni élet sziklaszilárd reménye is. Mivel Jézus feltámadt a halálból, okkal hihetünk abban, hogy mi is feltámasztatunk hamvainkból. Jézus feltámadása a halál utáni élet létezésének végső bizonyítéka. Krisztus maga volt az első azon végeláthatatlan sokaság közül, akik mint egy nagy aratás minden egyes gabonaszeme egybegyűjtetnek, és örök életre támadnak fel. A fizikai halál egy ember, Ádám által kapott bebocsátást ebbe a világba. Mi mindannyian az ő test szerinti leszármazottjai vagyunk. Mindenki azonban, aki újjászületése révén gyermekként be lett fogadva Isten családjába, új életet kap (1Korinthus 15:23). Éppúgy, ahogy Isten feltámasztotta Jézus testét, úgy a mi testünk is fel fog támadni Jézus visszajövetelekor (1Korinthus 6:14).
Habár az emberi, földi történelem végén minden egyes ember fel lesz támasztva (ez nem azonos a Krisztusban elhunytak fent említett feltámadásának az idejével - a fordító megjegyzése), nem mindenki fog a mennybe jutni. Minden ember még ebben az életben döntést kell hozzon - ez a döntés határozza ugyanis meg, hogy hol tölti majd az örökkévalóságot. A Biblia világos tanítása szerint fizikailag egyszer-, azaz pontosan egyszer halunk meg, utána pedig mindannyian személyesen meg kell álljunk Isten ítélőszéke előtt (lásd Zsidókhoz 9:27). Mindazok, akik Jézus vére árán meg lettek igazítva, azaz igazzá lettek téve, a Krisztusba vetett hitük által a mennybe, vagyis az örök életre fognak átmenni. Akik viszont megvetették személyét és az egyedül általa kínált megváltás ingyenes kegyelmi ajándékát, azok végső lakhelye a gyötrelmek helye, a tüzes tó lesz (Máté 25:46). A pokol akárcsak a menny, nem csupán egy létállapot, hanem egy szó szerinti hely is (még ha a jelen állapotunkban percipiálható négy dimenzióhoz csak nehezen-, vagy egyáltalán nem köthető – a fordító megjegyzése). Egy olyan hely az, melyen a hitetlenségükben makacsul kitartó embertársaink Isten végtelen, örökkévaló haragját tapasztalják majd meg. A poklot feneketlen mélységként, (Lukács 8:31; Jelenések 9:1) tűzzel és kénnel égő tóként jellemzi a Szentírás, melynek rezidensei örök kínok közt gyötrődnek majd (Jelenések 20:10). A pokol a sírás és fogcsikorgatás helye, mely plasztikus kép jól jelzi az elszalasztott lehetőség feletti gyász és az emiatt érzett düh érzéseit (Máté 13:42).
Isten nem a bűnös ember halálában, örök vesztében leli örömét, hanem azt szeretné, hogy a hitetlen letérjen a bűnös utairól, és így élhessen (lásd Ezékiel 33:11). Isten azonban senkit sem kényszerít arra, hogy megadja neki magát; ha szabad akaratunkkal – saját kárunkra bár –, de úgy élünk, hogy elutasítjuk személyét és visszautasítjuk most is kinyújtott megmentő jobbját, akkor ő tiszteletben tartja a döntésünket: ha vele nem szeretnénk örökre élni, élhetünk örökre nélküle. A földi élet csupán egy vázlat, az eljövendő dolgok durva skicce, egy próba, mely során döntést kell hoznunk, hogy a jelenvaló tünemény illúziót, vagy az eljövendő örök valóságot választjuk. A hívő ember számára a halál utáni élet a mennyben az Isten el nem múló jelenlétében töltött öröklétet jelenti. A hitetlen embertársaink számára viszont a halál utáni élet a tűz tava örökkévalóságában, az Istentől való örök elválasztottság állapotában játszódik majd le. Hogyan lehet tehát mennybéli örök életben részünk a halál után, és hogyan kerülhetjük el a tűz tavában töltött örökkévalóságot? Egyetlen egy úton keresztül – ez az Út pedig nem más, mint maga Jézus Krisztus. Mindenki, aki hittel tekint rá és bizalmát kizárólag Őbelé veti, annak Ő lesz az Élet és a Feltámadás: „...Én vagyok a Feltámadás és az Élet. Aki hisz bennem, akkor is élni fog, ha már meghalt. Aki pedig él és hisz bennem, az soha nem hal meg...” (János 11:25-26, EFO).
Az üdvösség kegyelmi ajándéka minden egyes ember számára ingyen és bérmentve elérhető. „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van. Aki viszont nem engedelmeskedik a Fiúnak, az sohasem látja meg az örök életet, hanem Isten haragja alatt marad” - igen, tényleg ilyen egyszerű a képlet (János 3:36)! Mivel egy ép és egészséges felnőtt ember már a jelenvaló világban szabad akarata birtokában van, még halála előtt döntenie kell, hogyan él azzal: elfogadja Isten ezen ajándékát, vagy sem. Épp ebből, továbbá a hit alapvető természetéből kifolyólag (“...a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés” -lásd Zsidókhoz 11:1) nincs már lehetőség arra, hogy halálunk után hozzuk meg ezt a döntést. A végső és örök sorsunkat tehát az határozza meg, hogy a földi életünk során elfogadtuk vagy elutasítottuk Jézus Krisztust. Nem véletlenül sulykolja ezt az Írás újra és újra: „...Bizony, most van a kegyelem ideje! Most van az üdvösség napja” (2Korinthus 6:2). Ha szívből hisszük, hogy Jézus Krisztus helyettesítő-halála az Isten ellen elkövetett minden bűnünk elégséges kompenzációja, akkor nem csupán e földi 70-, 'feljebb 80 esztendő kap rögtön értelmet és válik jelentőségteljessé, hanem testünk halála után örök életben lesz részünk Krisztus dicsőséges jelenlétében.
Döntést hoztál Krisztus mellett annak alapján, amit itt olvastál? Ha igen, kérlek kattints a lejjebb található “Ma elfogadtam Krisztust”-feliratú gombra. English
Tényleg van élet a halál után?
