Kérdés
Isten valóban létezik?
Válasz
Az, hogy Isten valóban létezik-e, az egyik legalapvetőbb, legfontosabb, további mérlegelésre talán legérdemes kérdés, amit egyáltalán feltehető. Rengeteg vélemény és különböző felfogás létezik Istenről, így annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy Isten valóban létezik-e, egy pár percnyi ráfordított figyelemnél lényegesen többre méltó, ugyanis eltérő elképzelések és más-más paradigmákhoz igazodó bizonyítékok egész sokaságát kell a döntés mérőserpenyőjébe helyezni. Tömören összefoglalva, egyben pedig a választ megelőlegezve azt mondhatjuk, hogy az emberi megtapasztalás, az emberi logika, a tudomány, és a történelem egyaránt egy határozott bizonyosság irányába mutat: igen, Isten valóban létezik.
Ez a kérdés gyakran úgy hangzik el, hogy „Be lehet-e bizonyítani, hogy Isten létezik?”. Ezen megközelítés kapcsán elsődlegesen az a probléma merül fel, hogy bár maga az igazság abszolút természetű, a logika és matematika elméleti keretein kívül gyakorlatilag lehetetlen bizonyítani az abszolútum(ok) létezését. Ezért van az, hogy sok esetben még a bíróságok sem követelnek meg abszolút bizonyítékokat, egyébként minden bizonnyal egyáltalán nem volnának képesek ítéletet hozni. Így, jobb híján, inkább az „ésszerűen felmerülő kételyeket” igyekeznek eloszlatni, az adott helyzetet tisztázni, miközben azt mérlegelik, hogy mi lehetett az események „legvalószínűbb” lefolyása.
Olyan „bizonyítékot” követelni Isten létezéséről, ami megcáfolhatatlan lenne, tehát már önmagában is egy irracionális hozzáállás. Arról nem is beszélve, hogy a való világban az emberek közel sem abszolút bizonyítékok alapján hozzák meg döntéseiket: a tényekkel való „szembesülés”, valamint ugyanezen tények igazságként való „elfogadása” között sok esetben mély szakadék tátong. Azokra, akik prekoncepcióktól vezérelve nem is akarnak hinni, vagyis élből elvetik annak a lehetőségét, hogy Isten létezhet, a megalapozott, logikusan felépített legszilárdabb érvek sem hatnak meggyőző erővel. Az Isten létében kételkedő szkeptikus szemében az ilyen érvek, akkor sem minősülnének „bizonyítéknak”, ha azok szinte már bárki mást meggyőznének. Megállapíthatjuk tehát, hogy egy személy szándéka sokszor nagyobb befolyással bír, mint bármiféle bemutatott bizonyíték.
Ebből azonban az következik, hogy egy bizonyos mértékű „hitre” mindig szükség van, ez pedig messze nem csupán Isten létezése kapcsán igaz (gondoljunk csak bele abba, hogy egy természettudományos kísérlet végzője is egy bizonyos hittel áll az elvégzendő kísérlethez – hisz ugyanis abban, hogy hipotézise igaz lehet, egyébként hozzá sem fogna a sokszor igen körülményes és költséges kísérlethez – a fordító megjegyzése). Abszolút ismeret szerzése – így Isten létezése abszolút bizonyosságának befogadása – túlfeszíti az emberi tudáshorizont kereteit – már legalábbis akkor, ha arra pusztán értelmünk által törekszünk. Rendre prekoncepciók és az előítéletek homályosítják el látóterünket. Mindig mély árok húzódik majd aközött, amit „megtudható”, és aközött, amit „hiszünk”. Ez az Isten létezésében kétkedőkre és a hívőkre egyaránt igaz. Még a legalapvetőbb hétköznapi cselekedeteink részletei, azok menetének pontos háttere is ismeretlen előttünk, hiszen a kvantumfizika megállapításai előtt azt hittük, hogy egy szilárd anyagra nehezedünk rá, mikor egy székre leülünk, az anatómia és a fiziológia felfedezései előtt pedig azt, hogy a tápanyag mint egy kazánban ég el beleinkben, miután valamit ettünk stb. Mivel még az ilyen legalapvetőbb dolgok pontos hátterét sem ismerjük (mind a mai napig sem, lásd az anyag pontos szerkezetét, vagy a mitokondriumok energiahatékonyságának hátterét), ezért kijelenthető, hogy minden egyes tettünkben szerephez jut a hit. Mindent az alapján teszünk, amit már tudunk az adott folyamatról (a szék már máskor is képes volt megtartani a súlyom, az ételből a szervezetem már nyert ki tápanyagot, ergo ma is leülök az asztalhoz enni), nem pedig mindazon dolog alapján, amiről gőzünk sincs. Ez egyben a bibliai hit lényege is, hiszen Isten lényének teljessége megragadhatatlan számunkra, ugyanakkor megannyi területen tapasztalatunk, tudásunk van Róla – mikro- és makroszinten egyaránt. Abba vetjük tehát bizalmunk, amit már tudunk Róla, és ez visz minket cselekvésre, nem pedig azt a rengeteg dolog szemléljük kétkedve, amit teljesen nem értünk, és voltaképp nem is érthetünk személyét illetően (Zsidókhoz 11:6).
Leszögezhetjük tehát, hogy akár elismeri az ember Isten létezését, akár nem, ebben a döntésében a hit jókora szerepet játszik. Az Istenbe vetett hit közel sem azonos a vak hittel (János 20:29), ha azonban valaki nyakasan, megrögzötten ellenáll annak, hogy valaha is hihet majd Istenben, az szinte teljesen biztosan soha nem is fog hitre jutni (János 5:39-40). Az emberi megtapasztalásaink, a logika, és egyéb empirikus bizonyítékok egyaránt támogatják a hitet, ezek pedig együttesen segítenek megválaszolni annak kérdését, hogy Isten valóban létezik-e.
Isten valóban létezik? - Emberi megtapasztalás
Annak a megvitatása, hogy Isten valóban létezik-e, rendre elvont logikai érvek mentén veszi kezdetét. Az effajta megközelítésnek persze van értelme és haszna (az elvonttól a konkrét irányába történő haladás), az emberek – mint arra már kitértünk – azonban többnyire nem logikai érvek alapján hoznak döntéseket. Eleve hibás annak az elképzelése, hogy az ember tudata valami íratlan tiszta laphoz hasonlítható, vagyis minden előzetes képzettől mentesen közelít annak kérdéséhez, hogy leüljön-e enni, vagy hogy létezik-e Isten. De még ha így is volna, és semmilyen előzetes koncepciója nem volna sem az evésről, sem Istenről, akkor sem tisztán racionális döntések algoritmikus sorozata vezérelné arra, hogy egyen, vagy hogy higgyen Istenben. Az ember az őt körülvevő környezet benne lecsapódó élményeinek dinamikusan változó konglomerátumában értelmezi a világot. Isten létezésének vizsgálatát tehát talán érdemesebb volna a tapasztalatok mentén (a konkréttól az elvontig) elkezdeni. Eztán persze benyomásainkat a logika fénye mellett kell kiértékelni.
Az Isten létezésére utaló bizonyítékok ott vannak a mindennapi emberi megtapasztalásainkban (Róma 1:19-20; Zsoltárok 19:1; Prédikátor 3:11). Ez azt a velünk született emberi erkölcsi érzéket is magában foglalja, ami a minket körülvevő világegyetem felépítését látszik tükrözni. Az emberi megtapasztalásaink mind az afelől való meggyőződésére késztetnek minket, hogy az igazság, a hamisság, a szeretet, a gyűlölet, a jóság, a gonoszság stb. mind valóságos jelenségek, melyek értelemmel teljesek (vagyis nem random és mélységesen szubjektív dolgok) és jelentést hordoznak. Az tehát igenis kijelentő erővel bír, hogy a történelmi korok során létezett emberek messze túlnyomó többsége hitt egy, a fizikai valóságnál magasabb realitás létezésében.
Ezen emberi tapasztalat szubjektív természetére való hivatkozás lehetősége miatt azonban nem szolgálhat perdöntő bizonyítékként (holott az imént említett minta nagysága inkább e tapasztalat általános, kultúra- és korfüggetlen természetére világít rá). Ezért is van az, hogy Isten a személyes megtapasztalásaink helyett inkább az általános érvényű kinyilatkoztatását, vagyis az Igéjét használja meghívásként az Őbenne való hitre (Jelenések 3:20). Ezek a minden emberben általánosan meglévő megtapasztalások inkább arra hivatottak rámutatni Isten felismerésének folyamatában, hogy további válaszokat kell keresnünk (Máté 7:7-8). Azoknak viszont, akik figyelmen kívül hagyják, vagy megvetik Isten meghívását, így már nem lehet mentségük a tudatlanság, hiszen ezen megtapasztalásokban nekik is részük volt (Róma 1:18; Zsoltárok 14:1).
Isten valóban létezik? - Emberi logika
Az Isten létezésére vonatkozó három legerősebb logikai megállapítás kozmológiai, teleológiai, valamint erkölcsi természetű.
A kozmológiai érv az ok-okozatiság elvén alapszik. Minden kiváltott hatás egy azt kiváltó ok következményeként lép fel, minden kiváltó ok pedig egy azt megelőző korábbi ok következménye. Ezen kiváltó okok láncolata azonban nem nyúlhat vissza a végtelenségig a múltba, különben az eseményláncolat sosem venné kezdetét. A logika egy olyasféle örökké való (értsd az idő és ezzel az ok-okozatiság szféráján kívül álló) létező létezését követeli meg, aminek/akinek nem volt kiváltó oka, azaz “előtte” nem létezett semmi. Felületes asztrofizikai ismereteinkből is nyilvánvalóan kitűnik, hogy az univerzum nem volt öröktől fogva létező, ezzel pedig létrejöttének egy/több kiváltó oka is kellett legyen. Ez a logika talaján álló kozmológiai érvelés Isten létezésére mutat: minden más jelenvaló és létező teremtetlen, örökkévaló mértékadójára, az általunk észlelhető, időbeliség hatalma alá vetett realitás mindent megelőző kiváltó okára, Okozójára.
A teleológiai érvelés a világegyetemünket konstituáló összetett rendszerek szerkezetét vizsgálja – a makroszinttől egészen a mikroszintig. A legnagyobb galaktikus konfigurációk, de csak maga a naprendszerünk, a DNS-ünk, vagy a szubatomi részecskék rendezett tánca mind azt a benyomást kelti, mintha csak egy előre meghatározott cél teljesítésének alárendelve bírnának az őket jellemző elrendezéssel. Az ilyen és ezekhez hasonló komplex rendszerek ezen vonásai annyira pregnánsak, hogy még a megrögzött ateistáknak is nehéz megmagyarázni, hogy azok mégis mire vezethetőek vissza, ha nem a tudatos tervezés aktusára – ezzel pedig egy tudatos Tervezőre.
A szubatomi részecskéket és az azok közötti kölcsönhatásokat vizsgálva arra jutunk, hogy azokban semmi olyan inherens tulajdonság nincs, ami azon elrendeződésre/jellegre kényszerítené őket, ami megfigyelhető bennük. Más szavakkal tehát felépítésük nem a belső szerkezetükből-, hanem egy külsőleg meghatározott rendből ered. Ha nem pontosan olyanok lennének amilyenek, a szubatomi-, és még kisebb részecskék komplex anyaggá való “összeállása” – és ezzel maga az élet is – teljességgel lehetetlenné válna. Univerzális állandók tucatjának elképesztő pontosságú összehangolódása szükséges ahhoz, hogy az élet akárcsak molekuláris szinten is lehetővé váljon – a komplex létformákról nem is beszélve. A természettudomány egyszer sem tudta empirikusan bizonyítani (de még megfigyelni sem) az élettelenből keletkező életet, azt viszont a természettudósok is elismerik, hogy összetett organizmusok sokasága látszólag robbanásszerű hirtelenséggel lépett a létezés színpadára. Az emberi DNS felépítése a legnagyobb emberi koponyák mérnöki teljesítményét messze meghaladó kód-szerkezetet mutat, mégis azt sulykolják, hogy az vak és irányítatlan evolúció terméke. Ezzel szemben, ha régészek csoportja egy barlang feltárása során olyan feliratokat találna abban, melyek írásrendszerének komplexitása meghaladná az emberi írásét, akkor nem feltételezné, hogy az valami véletlen folytán került oda, főleg ha az írásrendszer időigényes megfejtése után a kövekező üzenetet sikerülne dekódolni belőle: “Nézz csak föl, hisz itt vagyok!” E bizonyítékok logikusan is egy intelligens tervezőre, magára Istenre mutatnak.
Az erkölcsi érvelés a jó és a rossz egyetemes fogalmait boncolgatja, egyben azonban arra is rávilágít, hogy egy-egy adott kultúrában, korban, és miliőben mi számít(ott) etikus viselkedésnek. Elég beszédes az, hogy az erkölcsi természetű viták egy ideális állapot körül forognak, nem pedig pusztán akörül, ami a világunkban megtapasztalható, avagy az igaz, és nem csak a való körül. Az ilyen magasztos, nem evilági igazságot tükröző erkölcsi elvek kikutatására törő ember merőben eltérő képet fest attól a kegyetlen, önző oktulajdonítást foganatosító, véletlenszerűen kialakult, minden áron való túlélésért küzdő lénytől, amint az embert a modern kor hajnala óta ábrázolni szokás. Már pusztán az is megdöbbentő, hogy az emberi lények gondolkodása nem csupán a fizikai lét fogalmaira korlátozódik, hanem erkölcsi fogalmakra is kiterjed. Ezen túlmenően szintén megemlítendő, hogy az alapvető emberi erkölcs a történelem során és a kultúrák között állandó maradt.
Az erkölcsi eszmék felvetése, azok megvitatása, elkerülhetetlenül válaszutak elé állítja az embert. Az erkölcsi eszmék vagy teljesen szubjektívek, és ezért semmilyen általános, abszolút kvalitással nem rendelkeznek, vagy pedig valamilyen változhatatlan mércén kell alapuljanak. Emberi tapasztalataink azonban nem támasztják alá azt a konklúziót, mely szerint az erkölcs teljesen jelentéktelen. A legésszerűbb magyarázat arra, hogy az emberek miért gondolkodnak erkölcsi fogalmakban és miért osztoznak közös erkölcsi eszméken, nem más, mint egy magasztosabb erkölcsi törvény létezése, amit egy, az embernél magasabb erkölcsi instancia, azaz maga Isten rendelt el.
Isten valóban létezik? - Emberi tudomány
A fenti, logikán alapuló érvek megfigyeléseken nyugszanak. Az olyan koncepciók, mint az ősrobbanás elmélete – ha mást nagyon nem is bizonyít – minden esetre teret engednek a nem örökkévalóságtól létező világegyetem tudományos eshetőségének. A DNS szerkezetét szintén tudományos obszervációk alapján tárták fel. Az empirikus adatok nagyon is elképzelhetővé teszik a bibliai Teremtő létezésének gondolatát, és ellentmondanak az olyan alternatív magyarázatoknak, mint az örökkévalóságtól létező világegyetem vagy az abiogenezis (röviden: az élő az élettelenből áll elő, abból keletkezik).
Régészeti leletek szintén alátámasztják a Biblia kijelentéseit. A Szentírásban említett személyek, események, és helyek valós létezését e világi tudomány felfedezései is számos esetben igazolták. Sok ilyen felfedezés azután történt, hogy az Isten létezésében kétkedők váltig állították, hogy a Biblia beszámolói csupán mesék, holmi kitalációk.
A történelem és az irodalom a maga nemében szintén igazolja Isten létezését. A bibliai textus mind a mai napig való maradéktalan fennmaradása már önmagában is ezt erősíti. Mivel a Szentírás ma is meglévő szövege alapján képesek vagyunk visszavezetni azt az abban leírt események megtörténtéhez igen közeli időpontra, a Biblia megbízhatósága és szavahihetősége csak még inkább öregbül. A Szentírás a zsidó-keresztény kultúrára, az egyetemes erkölcsre, az emberi jogalkotásra, és a modern tudományok megszületésére gyakorolt hatása szintén erősen azt sugallja, hogy az abban foglaltak, annyira nem állhatnak messze az igazságtól (hiszen eleink is felismerték annak igazságtartalmát, és ezért tették számos dolog alapjává, mérőkövévé).
Isten valóban létezik? - A bennünk élő Isten
Az előző kategóriák mindegyike egy-egy teljes tanulmányterületet is kitesz, ezzel pedig könyvek ezreinek ad témát. Isten valós létezése a legtöbb ember számára azonban legmélyebben talán személyes megtapasztalás által válik észlelhetővé. Elképzelhető, hogy lehetetlen dolog másoknak objektív és abszolút módon „bebizonyítani”, hogy az ember boldog, ugyanakkor ez mit sem változtat annak tényén, hogy az ember érzi, hogy valóban az. Ez persze nem jelenti azt, hogy a belső perspektíva felülírná az objektív igazságot, de komplex igazságok támpilléreiül gyakran egyéni tapasztalatok szolgálnak. A megváltozott élet, a megújult gondolkodás és cselekvési minták, az imáinkra adott válaszok mind részei annak a személyes észlelet-együttesnek, melyek mind azt harsogják, hogy Isten létezik.
A minden ember keblében jelenlévő igazságérzet talán az egyik legmeggyőzőbb eszköze annak, hogy megbizonyosodjunk Isten létezéséről, az pedig Isten szándéka szerint való, hogy minden ember megtapasztalja ezen érzet működését önmagában (gondoljunk csak bele, hogy már minden kisgyermekben ott van ez az igazságérzet). Isten személyesen, emberként jött el erre a földre (2Korinthus 4:6), és célja ma is változatlanul az, hogy személyes kapcsolatunk legyen vele (János 14:6). Aki őszinte szívből keresi Istent, az meg is fogja találni Őt (Máté 7:7-8). Ennek egyik eredménye pedig az, hogy a Szent Lélek állandó lakozást vesz a szívében, azaz belső lénye teljességében (János 14:26-27).
Az „Isten valóban létezik?” kérdés megválaszolásánál tehát nem lehet abszolút bizonyítékot felmutatni, létezése igazolásaként viszont bizonyítékok egész sorát vonultathatjuk fel, amelyek határozottan mind arra mutatnak rá, hogy Ő igenis létezik. Isten létezésének elfogadása nem holmi vak hit által motivált fejes a mély és zavaros vízbe, hanem sokkal inkább egy bizalom által egyengetett lépés a sötétből egy jól megvilágított szobába, ahol egyszerre sok minden más is kitisztul.
https://www.gotquestions.org/Does-God-exist.html English
Isten valóban létezik?
